Sokáig élt az az a felfogás az orvosi társadalomban, hogy bizonyos szív-érrendszeri problémák esetén a sport nem folytatható tovább. Mára azonban ez a megközelítés megváltozott, amiről nemrégiben egy amerikai szakmai konferencián be is számoltak a szakemberek. Dr. Vaskó Péter, a Sportorvosi Központ kardiológusa foglalta össze a lényeget és adott hasznos tanácsokat a sportolóknak.
Szívbetegséggel is lehet sportolni
A közelmúltban zajlott Bostonban a Heart Rhythm Society kongresszusa, amelyen jelentős változásról számoltak be a szakemberek. Miközben az elmúlt 20 év szemléletében az a javaslat élt, hogy a kockázatkerülés miatt bizonyos szív-érrendszeri problémákkal nem javasolták a sportolást, mára ez a megközelítés a kutatásokra és a bizonyítékokra alapozva megváltozott. Sőt, az elhangzottak szerint még olyan állapotok esetén sem tiltott a sportolás, mint a korábban ebbe a kategóriába tartozó hipertrófiás kardiomiopátia.
Ezek a kijelentések olyan ajánlásokra épülnek, amelyeket a legmagasabb szintű amerikai és európai szakmai szervezetek tettek, hangsúlyozván, hogy az orvosoknak meg kell fontolniuk, hogy egyes kezelések (például gyógyszerek, abláció, beépített eszközök) hogyan hathatnak a páciens sportolói teljesítményére, és ennek megfelelően kell kezelni a helyzetet. Az ajánlás hangsúlyozta, hogy a jól kezelt pácienseknél nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy a sport folytatása növelné az életveszélyes szívritmuszavar kockázatát.
Speciális ajánlások
A konferencián három friss, speciális ajánlást fogalmaztak meg:
- Azoknál a szívritmuszavarral élő pácienseknél, akik gyógyszert szednek a tüneteik ellen, a sportolás folytatása előtt stressz tesztet kell végezni annak dokumentálására, hogy a tünetek kezelve vannak. A tesztnek pedig hasonlítani kell az általuk végzett tevékenységhez.
- Az ajánlások a sportolók elsővonalbeli pitvarfibrillációs ablácójának besorolását I. osztályúról II. A. osztályúvá sorolták. A beszámolók szerint ez azért történt, mert elegendő adat áll rendelkezésre arról, hogy az ilyen sportolók ugyanolyan jó teljesítményre képesek, mint az átlag populáció és a mozgás, különösen a közepes intenzitású mozgás segít a pitvarfibrilláció kezelésében.
- A frissítés szerint a Wolff-Parkinson-White szindrómával (a szívritmuszavar egy fajtájával) élő páciensek alapos vizsgálatot és rendszeres monitorozást igényelnek, mert az ő esetükben a kockázat nem olyan alacsony, mint az elmúlt 10 évben gondolták.
Mindezeken túl a szakemberek hangsúlyozták, hogy a sportolásról való döntést minden oldalról szemügyre kell venni és személyre kell szabni. Az olyan sportolóknál például, ahol erőteljes karmozgás szükséges, mint az evezés vagy súlyemelés, és a sportoló beültetett defibrillátorral vagy pacemakerrel él, nagyon meg kell fontolni a döntést. Ugyanakkor kiemelték, hogy például egy ilyen esetben ma már léteznek olyan szubkután kezelési lehetőségek, amelyek jobban megfelelnek ennek az életmódnak.
A rendszeres ellenőrzés elengedhetetlen
A szívritmuszavarral élőknek fontos tudniuk, hogy csupán nagyon kevés olyan genetikus formája van a ritmuszavarnak, amikor a sportolás veszélyes lehet. 
De még ilyenkor is érdemes gyógytornász vagy orvos által felügyelt mozgást végezni - természetesen részletes kardiológiai kivizsgálás után. A szívritmuszavarok döntő többségében a fizikai aktivitás nem csak megengedhető, de kifejezetten ajánlott.
- Azok, akik bármiféle szokatlan tünetet tapasztalnak – akár edzés közben, akár attól függetlenül -, mindenképpen jelentkezzenek be kardiológiai kivizsgálásra. Tehát akár erős szívdobogás, akár nehézlégzés, akár magas pulzus, fájdalom vagy lebegő, remegő érzés jelentkezik a mellkasban, feltétlenül ki kell vizsgáltatni. Ugyanis kiderülhet, hogy szívritmuszavar áll a háttérben, és ezen belül is pontosan diagnosztizálni kell annak típusát. Ebben segíthet egy 24 órás Holter EKG vizsgálat és a terheléses EKG vizsgálat is. Előbbi a különböző tevékenységek alatti szívműködést monitorozza, utóbbi a szív vérellátását ellenőrzi. Egész pontosan azt, hogy a koszorúerek mennyire képesek fokozott oxigénigény mellett (vagyis fizikai terhelés mellett) megfelelő mennyiségű vért szállítani a szívizomnak, illetve oxigénhiány esetén a szívizom milyen tünetekkel reagál – jelentkezik-e fájdalom, nehézlégzés, esetleg ritmuszavar. Az is kiderülhet, mi az az aktivitási szint, ami még jól tolerálható a szív számára. Mindazonáltal a sport és annak mértéke, illetve annak megállapítása, hogy mit és mennyit szabad, nem is olyan könnyű megmondani az orvosnak, különösen, ha a páciens minden áron ultramaratont akar futni – mondja dr. Vaskó Péter, a Sportorvosi Központ kardiológusa. – Az bizonyos, hogy mindazoknak, akik véralvadásgátló kezelésben részesülnek, vagy beültetett defibrillátorral élnek, fontos kerülni az ütközéssel járó sportokat, és minden olyan tevékenységet, amelynek során trauma érheti a testet. Azok, akik egy potenciálisan súlyos szív-érrendszeri betegséggel élnek, és intenzív edzésben vagy versenysportban szeretnének részt venni, mindenképpen végig kell menniük egy alapos kardiológiai kivizsgáláson, rizikóbecslésen, amely során kiderül, ajánlható-e az adott mozgásforma vagy kerülendő. A mozgáshoz, a teljes élethez való visszatérésben pedig hatalmas támogatást jelent a hosszú távú kardiológiai rehabilitáció.
Forrás: Sportorvosi Központ (www.sportorvosikozpont.hu)
